Itt közöljük az Eötvös József Gimnázium Állásfoglalását, melyet elküldött a köznevelés döntéshozóinak, kulcsszereplőinek. Az állásfoglaláshoz egyre jelentősebb számban csatlakoznak az érintett állami iskolák (KLIK) pedagógusai, és egész nevelőtestületek.

Gimnáziumok Országos Szövetsége
1122 Budapest, Városmajor u. 71.

Tisztelt Dr. Szebedy Tas Elnök Úr!

A Budapesti Eötvös József Gimnázium tantestületének állásfoglalása
A nagy rendszerek átalakítása során óhatatlanul keletkeznek a változtatás szándékával ellentétes helyzetek is, melyek a rendszer működését zavarják. Ezeknek a kijavítása feltétlenül szükséges, és lehetséges is. Az oktatási rendszer átalakításával kapcsolatban a következőkre szeretnénk felhívni a figyelmet:
1. Az iskolák életében elengedhetetlen állandóság meggyengült, az igazgatók jogköre jelentősen csökkent, az „átvezényelhetőség” lehetősége, az intézményi önállóság megszűnése, az iskolák fenntartójának és működtetőjének szétválasztásából adódó napi működési zavarok az autonóm pedagógusműhelyek, a minőségi munka ellenében hatnak.
Rendszerszintű probléma jelentkezett a tankönyvellátásban, az oktatáshoz kapcsolódó tan-eszközök beszerzésében, de az iskola takarításában, a gyerekek ebédeltetésében is. A merev törvényi szabályozás sok adminisztrációs lépcsőt épített be a fent említett és más kérdések megoldásába, ez a hétköznapi működést és főként a legfontosabb célt, az eredményes pedagógiai munkát gátolja. (Október elején az ingyen tankönyvre jogosultak egy részének még mindig nincs könyve stb.) Ezekben a kérdésekben csak a törvényi változtatás segítene.
2. Az egyes tantárgyi kerettantervek a tantárgy rendelkezésére álló órakeret 90%-át fedik le, ez a tanári szabadság gyengüléséhez, a tanári kreativitás, önállóság megszüntetéséhez vezethet. Fontos, hogy a tanulócsoport képességeinek és előzetes tudásának függvényében a szaktanár ennél nagyobb mértékben térhessen el a kerettantervi követelményektől. Ez alapvető feltétele a normális működésnek és a sokszínű magyar iskolarendszer fenntartásának.
3. A diákokat érintő változtatások bevezethetőségét legalább 4 évre kell emelni, hogy a kimeneti szabályozás kapkodó, ad hoc jellege megszűnjön, és jobban átgondolt, megalapozott újítások kerüljenek be a rendszerbe. (Pl. a felsőoktatáshoz való csatlakozás, a felhasználható szakképzés, érettségi, vagy középiskolai felvételi stb. ügyében.)
4. Az utóbbi évtized többszöri óraszámemelései után a pedagógusok többsége heti 40 óránál többet dolgozik. A kötelező óraszám 22-nél tovább nem emelhető a minőség jelentős csökkenése nélkül.
5. A pedagógusok jövedelme az alapbérükön kívül a többlet és minőségi munkáért járó pótlékokból, illetve a fenntartótól korábban kapott bérkiegészítésből (pl. cafeteria) állt. Az utóbbiak megszűntével és a H-I-J fokozatok egyetlen Pl kategóriába sorolásával azon pedagógusok jövedelme egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben nőtt, akik az oktatásért a legtöbbet tettek. Ez a visszaminősítés egyik megnyilvánulása, erősen minőség-visszatartó intézkedés.
A minősítések és átsorolások idejének évekre való elnyújtásával méltatlan helyzetbe hozzák a legképzettebb és a pályán évtizedek óta kitartó tanárokat. A közvetlenül nyugdíj előtt álló, az átsorolás feltételeinek megfelelő pedagógusoknak esélyük sincs, hogy az őket megillető erkölcsi és anyagi elismerést megkapják.
Ezért javasoljuk, hogy:
a) Előzetesen megszabott objektív mutatók (tanulmányi átlagok, egyetemi felvételi eredmények, nyelvvizsgák száma, versenyeredmények stb.) alapján a P2 besorolás külön el¬járás nélkül illesse meg az átlagot jelentősen meghaladó teljesítmények mögött álló pedagógusokat. Javasoljuk, hogy az adott intézmények igazgatói a tankerületek vezetőivel közösen dönthessék el, mely kollégáik kerülhetnek - több évtizedes munkájuk elismeréseként - a P2 kategóriába külön minősítési eljárás nélkül!
b) A minősítési eljárások és átsorolások kezdetének határidejét előre kell hozni és a befejezés (kezdéshez képest közeli) határidejét is meg kell határozni.
c) Véleményünk szerint a minősítés alapját elsősorban az oktatási tevékenységnek kell képeznie, ezért helytelennek tartjuk, hogy a mestertanár csak szakvizsgával rendelkező, szakértői feladatokat ingyenesen ellátó pedagógus lehet. Úgy gondoljuk, hogy a minősítésnél a szakvizsga kizárólagossága helyett figyelembe kellene venni az esetleges kitüntetéseket, címeket, egyéb szakképzéséket, plusz diplomákat, és nagyon szerencsétlen az oktatási feladatokat a szakértői feladatokkal összemosni.
d) Fontosnak tartjuk, hogy a minősítést végző szakértők széleskörű tapasztalatokkal rendelkezzenek, különösen az olyan típusú oktatásban, amelyben a minősített pedagógus dolgozik.
6. Az, hogy a kinevezési dokumentum átvételével a gyakorló pedagógusok automatikusan tagjaivá váltak a még meg sem alakult és így etikai kódexet sem alkotható Nemzeti Pedagógus Karnak, erős visszatetszést, negatív érzelmeket, bizonytalanságot keltett a már sok mindent megélt tanárokban.
Az NPK szervezete által a későbbiekben kidolgozásra kerülő bármiféle normarendszer ér-vényességének megvan ugyan a törvényi háttere, de elfogadásának, betartásának és betartatásának csak a pedagógustársadalommal történő átfogó egyeztetés mellett lehet érdemi esélye.
7. A 62. életévüket betöltő kollégák nyugdíjazásának, az óraadóként továbbfoglalkoztatottak helyzetének kezelése méltatlan a pályán hosszú évtizedeket teljesített pedagógusokkal szemben.
Szakmai észrevételeinket azzal a szándékkal tesszük, hogy javítsuk az együttműködést, hogy
a rendszer jobban működjön, hogy az oktatás minősége javuljon.
Üdvözlettel: a budapesti Eötvös József Gimnázium tantestülete
Budapest, 2013. okt. 16.

Megkapja:
Balog Zoltán
Csőváriné Gurubi Judit
Dr. Hoffmann Rózsa
Galló Istvánné
Marekné dr. Pintér Aranka
Mendrey László
Pokomi Zoltán