GOSZ 2013. március 7-i közgyűlés

MEGHÍVÓ

Tisztelt Igazgató Kolléga!

Szeretettel meghívjuk a Gimnáziumok Országos Szövetsége 2013. március 7-én 10.00 órakor kezdődő közgyűlés és konferencia programunkra.

A konferenciánk az idei évben elsősorban a 2013-ban előttünk álló komoly feladatokra keresi a válaszokat.

Előre is elnézést kérünk a konferencia időpontjának késése és a rendelkezésre álló rövid határidő miatt.

A 2013. január 1. óta megindult, és az egész köznevelési rendszert érintő óriási horderejű változások nem tették lehetővé, hogy érdemi munkát eredményező konferencia programot állítsunk össze, annyira sok volt a napi feladat és oly számos a bizonytalanság.

Igyekeztünk meghívni olyan előadókat, akik a hétköznapi, gyakorlati jellegű kérdésekre tudnak válaszolni. Örömünkre az állami átvételt irányító a Klebelsberg Kunó Intézményfenntartó Központ elnök asszonya, Marekné Dr. Pintér Aranka pozitív választ adott felkérésünkre és részt vesz a konferencián. Arra is igéretet tett, hogy konzultációs lehetőséget is ad.

Legfontosabb témáink:
1. Az állami átvétel tapasztalatai, következmények, feladatok
2. A tanári munka értékelése, a tanári életpálya bevezetése, előkészítése
3. A kerettantervek bevezetése és iskolák teendői a helyi tanterv kialakításával kapcsolatban
4. Az új Köznevelési Törvény és az alakuló jogszabályi környezet miatti feladatok.

A részletes programot és időbeosztást hamarosan megküldjük.
A konferencián való részvétel ingyenes, az ebéd intézményenként 2 személy számára ingyenesen biztosított.
A létszám kalkulációja érdekében tisztelettel kérünk visszajelzést 2013. március 4-ig.
A részvételi szándék és létszám visszajelzést a gosz.infok@gmail.com várjuk.

Budapest, 2013. február 25.

Dr. Szebedy Tas
elnök